Kedd – Always
http://wp.me/pqixM-A
always cover egy 15 éves csajtol, te jó ég!
——
Rövidre fogom, mert indulok az egyetemre.
Ébredés 6:30 zuhany ,je
IRtam egy postot a nemugyvanaz.blog.hu -ra.
Ma nem fogok cigizni. Leszokok egy napra aztan megegyre aztan megegyre… és teljesen.
Egészen meggyogyultam, jó is mert mennem kell lovagolni.
Nah mentem….
Új hét, új élet
Elindult a hét, reggel sikerült felébrednem 6:30-kor, ami ugyancsak boldogságosságos dolog a számomra, utólag is köszönöm a barátaim segitségét,akik már előtte is megprobáltak ébresztgetni: Zsuzsi,Miki,Ági,Györk ezzel is elősegítvén hétfői sikeremet
De itt nem is maradt, annyiban. Reggel tudás alapú rendszerek előadás, egész jó volt, kedves előadom van, bár nem haladtunk annyira sokat meg olyan mélyen, mint ahogy én azt elképzelem.
11:00-tól egy Vállalat Irányítási versenyen vettünk részt(Györk,Tézé, Vil), ahol egy energetikai céget kellett irányítanunk. a kategóriát megnyertük, így tovább jutottunk a középdöntőbe, ezzel is közelebb kerülvén rengeteg nyereményhez vagy 1.5 millió forinthoz
(megnyerjuk azt
)
A verseny izgalmas volt, mivel nem is gondoltuk volna, hogy nyerünk, de hát végülis intelligenciánk megoldotta a tudásunk helyett
Hétvégén analizálás lesz, hogy mit rontottunk el, mit csinalhatnank jobban a verseny alatt.
Este mozi volt, Audmax-ban becstelen brigantik, tetszett. B. Pritt második legjobb filmje, vagy inkabb két darab jó filmje a Snatch(Blöff)-el együtt.
Most itthon vagyok, pihi, német tanulás, weblap befejezés: codering.hu
2 perc ifa-val megyek
Spontán felindulásból, tegnap olyan 11 körül elindultam itthonról megkeresni a többieket a városban, az ibolyában voltak, szóval ez lett utam célpontja.
Mondhatom h majdnem mirelit kolbásszal a lábaim között értem az Egyetemhez közeli villamosmegállóba. Persze az utolsó előttit, lekéstem így még ott kellett dekkolnom vagy husz percet, no mp3 ezért cigizéssel szórakoztattam el magam. Arra jött egy ifa narancssarga ilyen villamos pálya szerelő kocsi, de a faszi nem akart elvinni
:D hat ennyi, most nem jott össze a stoppolás az Ibolyába, mint a multkor. Nah csak jött a villamos, felszálltam, mindenki halloween hangulatban volt a foreign hallgatók között.
Szal oda értem
legközelebb viszem a gépem, megörökíteni a történteket. Tézé HULLA részeg, Dani is, de Zolin nem tett túl, Lali meg mácsósat játszik, bunkó-módban csajozik és a röhej hogy bejön a lánynak.
Na de, visszatérve tézére:
Tézé üzenete:
na írd a blogodba
had informálódjakde tényleg nem tom mi volt
és a kérdés
bánatból ittam vagy mert állat vagyok?
Hát konkrétan nem tudom miért ittál a többiek azt mondták, hogy nagyon sokat inputoltál alkoholból, meg sokat nyavalyogtál Enikőn.
Én ebből mire odaértem konkrétan, annyit láttam, hogy éppen egy idegen srácon mászol át 69-es pózban utánna, ráesel Helgára, aztán a székek közé, és utanna a földön fetrengsz.
Aztán elaludtál, olyan tízpercre
végül az űrutázas hatásai látszottak az arcodon.
Erre jött még, rá hogy látom kifelé menet, hogy valaki lehányta az Ibolya ajtaját…belülről, kifelé menet…
De én azért szeretlek Tézé
megesik az ilyen
:D:D:XD
A hét mondata: ” Never attack somebody who shits himself ”
Ja és nyertem 4.000 Forintot játékgépen
500 mentem oda. Legalább lesz mit a neptunba befizetni
Na hamár ilyen sokan blogoltok :D
Szóval csináltam egy magyar blog categoryt a blogomon, csak h ha már valakit érdekel, hogy mi történik velem.
Jelenleg fáj a torkom antibiotikumot szedek és itthon készülök adatbázis rendszerek ZH-ra(vagyis helyette blogolok
).
Tegnap semmi extra nem történt Numerikus Módszerek gyakorlat után ittunk Györkkel egy teát(narancsos fűszeres) elszívtunk két cigit, aztán én felmentem a 2emeleti dohányzóba a koliban. Ahol elpunnyadtunk Huxi,Tézé meg én egy órát. Nagyon alacsony vérnyomású hangulat volt, mindenki lennt volt eléggé. Nahjó könnyen lehet hogy csak tézé meg én a csajos szenvedésünkkel. De főleg Zoli mert még elég friss a téma.
Aztán Doki, aki kiirt nekem antibiotikumot,haza, alvás, és rohadt erős torok fájásra ébredés, gyógyszer be, egy family guy, aztán sleep.
Sajnos tegnapi nap nem sikerült annyira teljesítmény dúsan, mint amennyire szerettem volna, de ma jobb lesz
.
Jah igen behivtak állásinterjúra az NI-hoz, mert kitöltöttem egy tesztet a szakmai héten és megfelelt nekik.
idézem:
a múlt heti DE Informatikai Szakmai Napok során írt teszteredményedről szeretnélek értesíteni. Teszted jól sikerült, így amennyiben érdeklődsz cégünk valamely meghirdetett pozíciója iránt, kérlek, mihamarabb küldd el nekem (CC-zve a … mailcímre) magyar és angol nyelvű önéletrajzodat a pozíció megjelölésével (lehetőség szerint a jövő hét elejéig), hogy mihamarabb megszervezhessünk Veled egy személyes interjúkört!
Köszönöm és további kellemes hetet,
Oláh Tímea
Nah szóval ennyi lenne egyenlőre.
És akkor akik blogolnak még
http://itlounge.blog.hu/ -iks kör
follow me on twitter: http://twitter.com/neolamb
Tschüß!
OSX way is kalyway much better :)
So finally i have managed to get my config fairly good runing osx. I used the kalyway installer DVD, a little bit EFI hacking for my NVIDIA card and software installement.
So,….it’s way way way better than any os experiences in my life, i can totally say that…(srry) Linux, Windows totally sucks on desktop. I’ve tried a lot of distro nothing is ok like this. And of course i need ps,ai,flash for my designer side.
So saying no more words it is damn GOOD. And now the GOOD word means really good. so….
So what happened between now and the last post:
private class Life {
- screwed up, lost my first love, fuck fuck fuck…nevermind i’m getting over it but i still miss her so… but thats life…
- meet a whole lot of new guys at the freshman camp, i was an instructor
it was a damn echt geil awesome week
- got a lot of girls around me
so thats great
can choose but i love them all
nonono…don’t think of everydaysinglegetlaidproject i’m not that kind, but hah… i want a girlfriend… so can take it so much longer of selecting
- We have created a great group with new and old friends and the University so everyday contact is back with people
we have got a blog at itlounge.blog.hu (it’s only hungarian)
- family is ok, nothing changed only two relational dad, mum… more than enough sometimes.
}
public class Work {
//- we have just started an opensource project called kohana-utils, site at: http://code.google.com/p/kohana-utils/
- get around working on codering.hu our private group on webdevelopment, webdesign, other designing(flyer etc…)
}
public class University {
- started
- need to learn a lot to get the max money for my studies
- not spending all my week inside got a lot of free time
- girls,friends,party, F.U.N ![]()
}
Cheers, Neolamb
Monday bitter monday…
Hey!
So a new week has just started, i was at the University in the Library learning(trying to learn) all day long. Met up with folks, friends etc… I met my girlfriends(my ex) talked for a while broke out, cryied got hugged.
It was really a fucked up situation, but managed to get on. Now i’m trying to continue learning for my last exam, because time hurries.
okay, so yet i’m on fedora, absolutey satisfied with this system, really. Good package managment, good artwork, lot’s of packages, and all on x86_64. And of course with kde4
Fedora 10 kicks ass…
Drawed a logo in inkscape for a tiling company, this thing came out.

Ended up
I’had a girl friend until today…. We’ve ended up, but u know that way when we both cried… damn i don’t have power to remove her pictures from my wall…it’s fucked up.
I love her so damnly…and she loves me too, i know. But we’had a lot of confontation, so we rowed a lot… i know we are just faceing the wrong way, especially me…
i don’t know… now i can’t got it totally, just sitting here, installing fedora kde4, and trying to think of nothing…i’M FUCKING EMPTY…all my feelings to anything are gone…
Fuck it, life fucking sucks, we were a dream pair…but were…maybe we will find each other again… i don’t know…God knows it only… may i said it that i belive in God? i do.
NTFS-3g kde4 Dolphin
NTFS
Add the following to /etc/hal/fdi/policy/20-ntfs-config-write-policy.fdi (create the file if it doesn’t exist)
Note: This config file has been tested with hal = 0.5.11 and correctly identifies/mounts (external) ntfs devices with ntfs-3g. ‘mount’ should display the filesystem type as ‘fuseblk’ if this configuration file is correctly detected.
<?xml version="1.0" encoding="UTF-8"?>
<deviceinfo version="0.2">
<device>
<match key="volume.fstype" string="ntfs">
<match key="@block.storage_device:storage.hotpluggable" bool="true">
<merge key="volume.fstype" type="string">ntfs-3g</merge>
<merge key="volume.policy.mount_filesystem" type="string">ntfs-3g</merge>
<append key="volume.mount.valid_options" type="strlist">locale=</append>
</match>
</match>
</device>
</deviceinfo>
Source: arch wiki
Chakra – Public Alpha 1 usb install
New day, a new exam tomorrow from Discrete Mathematics at 8:00.
Last night i didn’t slept well, but managed to get chakra alpha 1 installed on my system. Because of the missing of cd-drive i had to find another way to install the livecd image. I did that with a really great utility it’s called “unetbootin”. This little software let you to make a bootable install usb from an iso cd image.
So what u’ll have to be aware from:
Don’t forget to check the partition table of your pendrive / usbstick because on mine there was a small 4mb unpartitioned space.
Here is the way to do it:
- Plug your memory stick / usbstick / pendrive in.
- check where is th device node in /dev with the command: dmesg
- switch to root, su or use sudo to get access of device nodes
- sudo cfdisk /dev/sda or /dev/sdb or anything that your systemuse as your pendrives devicenode.
- check the partition table, if there is a small space unpartitioned, delete the partition after it and creat a new full sized partition, and set the boot flag on.
- Don’t forget to write the changes to disk.
So if your done, creat a file system on your drive, it could be vfat if you want to run unetbootin from xp/vista or ext2 if you want to use unetbootin from linux.
- mkfs.ext2 /dev/sdb1 or mkfs.vfat /dev/sdb1 (replace sdb2 with your /dev/sdxy x=[a,b,c…[ y=1
Get unetbootin from this link or from your distros repo if it exists there
http://unetbootin.sourceforge.net/
run unetbootin, grab the chakra-livecd.iso image, and use this very small and easily useable proggram to make your usbstick to run as chakra livecd.
plugin, reboot, boot-menu choose usb boot, and you’re done.
I’m going back to my book of descrete mathematics to continue learning…
Hope you found this article useful.
Cheers, Neolamb
Chakra,Interests,First poSt
So, I should get used to blogging first…
So, I started this blog to let people get some information about me, or in the projects that i’ll do, or take a part.
Now I am a second year student at the local university, learning Computer Science or IT Specialist, maybe the best to describe it is Software Development in high level languages.
I just met some volks on irc at #chakra-devel, in my interest of linux distributions, and told them that i really want to take part, in developing for them, for there linux distribution called “Chakra”.
Why so fast i did my talk? Because the only useable and simpathic distrubution that i really want to invest time will be Chakra. Why? I’don really now yet but i got an intuition
But, lets see and i tgonna make it out in a few weeks.
But, i’ll have two exams left yet, so think of me on the next week.
Neolamb